Magyar népzene kezdőknek: hallgatási útmutató

Ez az oldal térkép, nem tankönyv. Akkor hasznos, ha már hallottál valamit — egy táncházban, egy filmben, egy feldolgozásban —, ami megfogott, és szeretnéd tudni, hogyan tovább. Nem kell hozzá kottát olvasni, és nem kell előre eldönteni, hogy a „hiteles” vagy a „modern” népzene érdekel. A kettő úgyis egymásba vezet.

Hogyan kezdj neki?

A legtöbb kezdő ugyanabba a hibába esik: rögtön mindent egyszerre akar hallani. Egy válogatáslemez húsz különböző vidékről, harminc különböző műfajban elsőre csak zajt ad. Jobban működik, ha szűkítesz:

1. Válassz egy vidéket. Egyetlen tájegység zenéjét hallgasd egy-két hétig. Mindegy, melyiket — legyen az, amelyik először megtetszett.
2. Válassz egy műfajt. Vagy énekelt dalokat, vagy hangszeres tánczenét. A kettő másképp működik, ezért érdemes külön megismerni őket.
3. Hallgass változatokat. Ugyanannak a dallamnak két-három különböző felvétele többet tanít, mint tíz különböző dallam.
4. Csak utána tágíts. Ha egy vidék zenéje már ismerős, a következő hirtelen sokkal érthetőbb lesz — mert a különbségeket fogod hallani, nem a zajt.

A szűkítéshez a népzenei dialektusokról szóló írás ad térképet, a hangszerek felismeréséhez pedig a népi hangszerekről szóló jegyzet.

Mit hallgass először?

Konkrét lemezt szándékosan nem ajánlunk: a kiadványok jönnek-mennek, a streamingkínálat folyton változik. Ehelyett három típusú felvételt érdemes keresni.

Egy idős falusi énekes egyszólamú dala, kíséret nélkül. Ez a magyar népzene alapja. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a magyar népzene alapvetően egyszólamú: egyetlen dallam, harmóniák nélkül. Ha ezt megszokja a füled, minden más könnyebb.

Egy falusi vonósbanda tánczenéje. Hegedű, kontra, bőgő — ez a táncházak alaphangzása. Itt a dallam mellett a lüktetésre figyelj.

Egy feldolgozás, amelyet már ismersz — és mellé az eredetije. Ha egy folk-rock számon keresztül érkeztél, keresd meg, honnan való a dallam. A folk-rockról szóló írás végén leírjuk, hogyan.

Alapfogalmak, amelyekkel könnyebb hallgatni

Régi és új stílusú népdal

Bartók Béla a magyar népdalokat forma alapján három nagy csoportba sorolta: régi stílus, új stílus és vegyes stílus. Ezek a fogalmak ma is a hallgatás legjobb kapaszkodói.

A régi stílusú dalokat a Magyar Néprajzi Lexikon szerint az jellemzi, hogy hangsoruk félhang nélküli ötfokú (pentaton), dallamvonaluk ereszkedő, előadásuk gyakran beszédszerűen szabad ritmusú (parlando rubato), és gazdagon díszítettek. Ünnepélyes, érzelmileg árnyalt hangon szólnak. A lexikon szerint a nyelvterület közepén, az Alföldön és a Dunántúlon már csak a dalok 5–10 százaléka ilyen, a peremvidékeken, például Moldvában viszont 30–40 százalék.

Az új stílus a lexikon szerint a 18. század végétől terjedt el a nyelvterület középső részein, és a jobbágyfelszabadítás után gyorsan szinte kiszorította a régit. Jellemzője a visszatérő szerkezet: a dal négy sorából az utolsó visszahozza az elsőt (a lexikon példái: AA5BA, ABBA, AA5A5A, AABA). Az ilyen dallam íve felfelé emelkedik, majd visszatér — „kupolát” rajzol. Ritmusa kötött (tempo giusto), kevesebb benne a díszítés, és az előadása közösségibb, egyszerűbb.

A vegyes stílus mindaz, ami a kettő közé, illetve mellé esik: más népektől átvett, műzenei hatású vagy egyéb rétegekből származó dalok. A szakirodalom szerint Bartók statisztikájában a két fő stílus együtt is csak a dalok kisebbik részét tette ki — a népdalkincs tehát sokkal tarkább, mint ahogy két kategória sejtetné.

Pentaton

Ötfokú hangsor, félhanglépések nélkül. Ha egy zongorán csak a fekete billentyűket nyomod le, pentaton hangsort kapsz — ez a legegyszerűbb módja annak, hogy halld, milyen „színe” van. A régi stílusú magyar dalok jelentős része erre épül, és ettől szólnak sokszor nyitottnak, lebegőnek a nyugati dúr–moll fülnek.

Ötödváltás

A lexikon meghatározása szerint olyan szerkezeti elv, amelyben a dallamstrófa két fele közül a második az elsőt egy kvinttel (öt hanggal) lejjebb ismétli meg. Hallgatáskor úgy ismered fel, hogy a dal második fele „ismerős”, csak mélyebben szól. A lexikon szerint Bartók, Kodály és Szabolcsi Bence is foglalkozott vele, Kodály pedig egymással szorosan egyező magyar és cseremisz (mari) dallamokon vizsgálta részletesen. Nem tévesztendő össze az új stílus felfelé ívelő, kvinttel feljebb lépő szerkezeteivel: azok kupolát rajzolnak, az ötödváltás lépcsőzetesen ereszkedik.

Hangszeres tánczene

A lexikon szerint a hangszeres népzenének két nagy rétege volt. Az egyiket amatőr vagy félhivatásos parasztzenészek — köztük pásztorok — művelték citerán, dudán, furulyán, tekerőn; a másikat jórészt félhivatásos vagy hivatásos cigányzenészek, akik a lexikon szavaival a régi, sokszínű magyar hangszeres hagyomány fő örököseivé és hordozóivá váltak. A falusi cigányzenészek muzsikája tehát a magyar népzenei hagyomány része.

A tánczene táncrendekbe rendeződik: a lexikon szerint egy-egy ilyen sorozat három-öt táncból áll, és rendszerint férfitánccal kezdődik. Ha egy táncházi felvételen hirtelen tempóváltást hallasz, valószínűleg a táncrend egyik tánca adja át a helyét a következőnek. Hogy ez a gyakorlatban hogyan néz ki, a táncházról és koncertről szóló írás mutatja be.

Három gyakori félreértés

„A népzene és a magyar nóta ugyanaz.” Nem. A lexikon szerint a városi cigányzenekarok repertoárjának nagy része — verbunk, magyar nóta, csárdás — zömében a 19. században keletkezett népies műzene, sokszor ismert szerzőkkel. Ez önálló, értékes hagyomány, de nem azonos a falusi népdallal.

„Minden népdal ősi.” Az új stílusú dalok — amelyek ma a legismertebbek — a lexikon szerint a 18. század végétől terjedtek el. Egy népdal lehet néhány száz éves, és mégis „új”.

„Amit cigányzenész játszik, az nem népzene.” A lexikon kifejezetten a magyar népzenei hagyomány részének tekinti a falusi cigányzenészek muzsikáját, akik a hangszeres hagyomány legfőbb hordozói lettek.

Kik gyűjtötték, amit ma hallgatunk?

A magyar népzenegyűjtés története röviden, a lexikon adatai alapján:

• Vikár Béla 1895-től úttörőként használt fonográfot a gyűjtéshez — ezzel alapozta meg azt a módszert, amelyre a későbbi magyar népzenekutatás épült.
• Kodály Zoltán 1905-től 1925-ig sűrűn és rendszeresen gyűjtött, később ritkábban, utoljára még 1950-ben is.
• Bartók Béla 1906-ban, Kodály tanácsaival kezdte meg módszeres gyűjtőmunkáját; 1924-ben jelent meg A magyar népdal című összefoglalása.
• Lajtha László 1910-től vett részt a gyűjtőmozgalomban; erdélyi — főleg mezőségi — és dunántúli népzenei monográfiáit a lexikon úttörő vállalkozásnak nevezi.

A gyűjtések legnagyobb tudományos kiadása a Magyar Népzene Tára sorozat, amelynek tervét Bartók és Kodály 1913-ban vetették fel; első kötete 1951-ben jelent meg.

Hol hallgathatsz eredeti felvételeket?

A legjobb hír kezdőknek: a magyar népzenei archívumok jelentős része ma ingyen, otthonról is elérhető.

A Zenetudományi Intézet hangarchívuma. A ma a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközponthoz tartozó Zenetudományi Intézet 2019-ben mintegy 12 ezer órányi népzenei felvételt tett online hozzáférhetővé, főként az 1940-es évek végétől az 1990-es évekig készült gyűjtésekből. A felvételek mellé a lejegyzések, jegyzőkönyvek és fényképek is meg vannak nyitva, és a kutatók mellett a nagyközönség is használhatja őket.

A Hagyományok Háza Folklóradatbázisa. Hangfelvételeket, fényképeket és filmeket tartalmaz a magyar nyelvterület hagyományos kultúrájáról. Magyarul, angolul és románul is böngészhető, és gyűjtő, gyűjtési hely, előadó, földrajzi terület vagy műfaj szerint lehet benne keresni: folkloradatbazis.hu. Kezdőknek a helynév szerinti keresés a legkönnyebb.

A Pátria-felvételek. A lexikon szerint Bartók és Kodály kezdeményezésére az Akadémia 1937-ben négy hanglemezzel indította el a tudományos igényű népzenei felvételek sorát; ezek a Magyar Rádió Pátria-sorozatába kerültek, amelyből a háború közepéig 125 lemez matricái készültek el. Ezek a korai, gramofonra rögzített felvételek ma is a legfontosabb hangzó források közé tartoznak — érdemes rájuk keresni a fenti adatbázisokban.

A Néprajzi Múzeum. A lexikon szerint a Néprajzi Múzeum a Pátria-sorozat kiépítésébe és tárolásába is bekapcsolódott, és az 1950-es évektől a további népzenei hanglemezfelvételek már a múzeum részére készültek. Lajtha László 1913-tól a múzeum munkatársa volt.

Egy tanács az archívumokhoz: az első alkalommal ne keresgélj céltalanul. Válassz egy falut — például azt, amelynek a zenéjét egy táncházban vagy feldolgozásban hallottad —, és hallgass meg onnan öt-hat felvételt. Ez többet ad, mint egy óra véletlenszerű böngészés.

Merre tovább?

A Folkjegyzetek írásai egymásra épülnek, de bármelyikkel kezdheted:

• Népi hangszerek: ki mit játszik egy bandában?
• Népzenei dialektusok és a csángó zene
• A táncházmozgalom története
• Táncház, koncert, fesztivál: az első alkalom
• Augusztus 20., búcsúk és vásárok néprajza
• Feldolgozás és szerzői jog
• Folk-rock és népzenei fúzió

És ha egy dal az elsőre idegennek tűnt: hallgasd meg holnap még egyszer. A népzene nem a gyors tetszésre épül, hanem az ismétlésre — ugyanúgy, ahogy azok is, akik évszázadokon át énekelték, sokszor hallották, mielőtt maguk is továbbadták.